Gidák és egy róka

Miközben javában folyik az üzekedés, a bakok és suták a fajfenntartás ösztönétől hajtva a következő nemzedék megalapozásán munkálkodnak, én a hajnali sétáimon több gidát láttam idén, mint valaha.

Egy gidás suta kedvenc helyét már két hete felfedeztem. Az egyik rét közepe táján, egy fűzfa bokrok alkotta kis tisztáson szoktak megjelenni, de az első gyanús jelre eltűnnek a nádban. Miután udvarlója akadt, a suta kezdte elfeledni anyai kötelességét és a kicsi őzet magára hagyta. Szegényke nagyon gyanútlan volt még, egy fotózásom végeztével jó száz métert gyalogoltam feléje minden fedezék nélkül, pusztán kíváncsiságból és ő tűrte. Az alábbi képet úgy húsz méterről készítettem róla:

Máshol iker gidákat találtam, ugyancsak a mamájuk nélkül. Ők bezzeg nem vártak be.

Legközelebb már számítottam rájuk. Meg is pillantottam őket, de ezúttal az éber suta kíséretében. Hiába kúsztam-másztam nagy óvatosan, a suta észrevett...

... és elugrott, de a gidák maradtak még egy kis ideig.

Egy más alkalommal egy bokor mellett elhaladva zajt hallottam, majd kiugrott egy gida és nem várt sebességgel elszáguldott. Éppen csak utána tudtam kapni a gépet...

A következő gidás kaland ma esett meg velem. A szokásos hajnali sétámból csekély eredménnyel a tarisznyámban már a kocsim felé baktattam, amikor a távolban két gidára lettem figyelmes. Egy náddal szegélyezett keskeny tarlón legelésztek. Gyorsan takarásba húzódtam és a nád mellett előre osontam, amíg meg nem láttam a közelebbi gidát.

Letérdeltem, a gida nyugodt maradt, egy kicsit téblábolt még, aztán eltűnt a sűrűben. A másik viszont a mamájával együtt jelent meg. Kész, lebuktam! - gondoltam, de csak néztek felém és még a kattogás sem zavarta őket. Az alábbi képek vágatlanok.

Biztonságérzetük onnan származhatott, hogy az út a nádsziget túlsó oldalán futott, itt még nem láttak autót, vagy embert. A gida érdeklődve közelebb jött.

Aztán visszament a sutához és együtt vágtak át a tarlón.

Ahogyan balra tartva a nap irányába értek, az ellenfény egyre erősebb lett.

A tarló valósággal ragyogott és már helyben örömmel láttam, hogy szép bokeh lesz a képeken.

Húsz percen át tartott az őzek gyanútlan jövés-menése. A kényelmetlen pózban már csaknem begörcsölt a lábam, de nem mertem mozdulni. Az állatok visszamentek...

... majd ismét elindultak balra.

Ismét beálltak egy közös fotóra, ...

... de akkor már ki kellett nyújtóznom. A következmény kiszámítható volt:

Nehezen tápászkodtam fel és jó időbe telt, amíg a macska kiment elgémberedett tagjaimból, de az élmény megérte ezt a kis kellemetlenséget. 

Pár napja már elkészült egy rókás sorozatom, azt még megmutatom.

Bakokra lestem az egyik hajnalon, amikor egerésző róka akadt az utamba. Éppen távolodott. Sebesen bevágódtam egy tavalyról maradt, megbarnult szalma guriga mögé, rákönyököltem és megfújtam a nyakamban lógó barkácsolt róka hívó sípot. Hatástalan maradt.( Talán csak az amerikai rókák szeretik, merthogy internetről vett leírás szerint készült.) Cincogást imitálva apró cuppantásokat hallattam és lám, a róka felfigyelt, megtorpant és visszafordult.

Egy ideig tétovázott, majd megindult felém.

Tekintetét rám szegezve úgy jött a hang irányába, mintha zsinóron húznák.

Ahogy közelebb ért, a régi szalmabála már néhol betakar a képbe.

Egyszer csak megrázta magát, furcsa grimaszt produkálva.

Már láttam, hogy túl magasról fényképezem, de a nagyra nőtt fű még így is belógott néhol a képbe.

Nem mertem változtatni a helyzetemen. Már vissza kellett zoomolnom, hogy beleférjen a képbe.

Olyan gyorsan történt minden, hogy portrét készíteni sajnos elfelejtettem.

Az utolsó képek 200 mm-en készültek, úgy hat-hét méterről.

Végül kiszúrhatta, hogy átverés áldozata lett, érdeklődése más irányba fordult és elügetett.

Örülök, hogy sikerült becsalnom a rókát a cuppogásommal. Első alkalommal történt ez meg. Fiatal, idei példány lehetett, az sem elképzelhetetlen, hogy abból az alomból származik, amelyet májusban, még kölyökkorukban fényképeztem. Szeretném, ha még láthatnám! Mondjuk szűz hóban, amikor a szép téli bundáját viseli. Akkor is szívesen cuppognék neki!