Erdőn, mezőn

Mifelénk a szarvasok vagy kijönnek az erdőből a rétre, vagy nem, de az biztos, hogy csak szürkületkor...

Az ember mégis reménykedik, hogy hátha egyszer jó fényben is lesz szerencséje legalább egy szép, magányos bikához. Ebből persze az adódik, hogy az optimista fotós korán érkezik és órákig kell várakozzon.

Első alkalommal egyedül mentem és három órányi hiábavaló ücsörgés után csupán muflonok mutatkoztak.

Másnap Józsi ötven bikát látott a lesről, de nem volt sok öröme bennük, mert jó távol, a túlsó réten szaladtak át. Na, együtt majd szerencsénk lesz! -gondoltuk és szerdán újra próbálkoztunk. Heves déli szél fújt aznap, éppen ellentétes irányú, mint kellene, ezért a második és harmadik rét közötti bokorsorba fészkeltük be magunkat, arra számítva, hogy a bikák előttünk fognak átsétálni. 

A bikák nem jöttek, ráadásul a fény meg elment, mert csakhamar felhők takarták el a napot. Két és fél óra után végre kilépett két muflon.

Velük egy időben a szarvasok is kióvakodtak.

Csak egy-két méterrel kellett volna közelebb jönniük, mert így a dombhajlat sokat kitakart belőlük. 

Éppen csak csipegettek a sarjadékból és tempósan haladtak a túloldali erdő felé.

Sőt egyúttal lefelé, a domb mögé is.

Két borjú kellemes közelségben maradt, de ettől nem lettünk boldogabbak.

 A bikák egyre távolodtak, lassan már csak a feneküket láthattuk.

Nem hagyhattam, hogy csak úgy elsétáljanak! Felkaptam a gépet állványostul és a bokorsor fedezékében utánuk eredtem. Vigyáztam, hogy ne csapjak zajt, de amikor egy tisztásnál megláttam őket, már vigyázzállásban vártak és megugrottak. Csak egy kép sikerült, az ez utániak már mind bemozdultak, hiszen a szürkület miatt már hosszú időt kellett exponálnom.

A rét pillanatok alatt kiürült. Visszatérve Józsitól elnézést kértem, amiért elzavartam az állatokat, de megnyugtatott, hogy már úgyis távol voltak és ő így is elégedett a vadászatával. Összecsomagoltunk és elégedetten indultunk hazafelé. Már csaknem kilenc óra volt, a fák között növekedett a homály. Utunk az egyik szóró mellett vezetett. Úgy tűnt, hogy állatok vannak rajta, köztük bikák is. No, erre előhalásztam a gépet a táskából és egy fához támaszkodva készítettem pár képet. Magam is meglepődtem, hogy egy a sötétség dacára úgy-ahogy sikerült.

Ismét egy emlékezetes kalandot éltünk át Józsival. A következő alkalomra már kinéztünk egy ígéretes helyet. Csak a szarvasok is úgy akarják!

...

Ma hajnalban négy óra előtt ébredtem, megelőzve a vekker jelzését. Remélve, hogy szép lesz a hajnal, az őzek háza táján akartam szétnézni. A kocsit hamar letettem és gyalog vágtam neki a réteknek. Jókor érkeztem, a nap még nem bukkant fel a horizonton, de színes égi tünemény jelezte jöttét.

Öt óra volt. A rét távolabbi szélén még ködpárna lebegett és középen egy jó kiállású bak nézelődött. 

 Éppen a bak tekintete vezetett a másik két őzhöz, melyek a vörös fényben úszó mezőn kergetőztek.

Egyikük párát fújva pihenőt tartott.

Az előbbi bak elindult rendet csinálni.

Nagy örömömre ő is belépett a vörös fénybe.

Közben a játszadozók egy bokor mögött kerülgették egymást.

A nappal szemben alig lehetett látni a sutát, sajnos a fényképezőgép szeme sem érzékelte jobban.

A bak mindenesetre úgy megindult feléje, mintha már üzekedés lenne, pedig az még legalább egy hónap!

A bak elvágtatott és a sutát kísérte a távolban. Közben egy másik őz a közelembe tévedt.

Nem kellett sok idő, hogy észrevegyen, hamar magamra maradtam. Elindultam hát szerencsét próbálni más rétek felé. Talán a csirkéiket veszélyeztettem, mert egy bíbic pár jajongva repdesett körülöttem.

A távolabbi réten ugyancsak távoli őzek legelésztek és köztük egy róka keresgélte a reggelinek valót. Gyorsan fedezékbe húzódtam, de mire újra kitekintettem a fűz bokor mögül, a róka eltűnt. Hihetetlen, hogy több, mint száz méterről kiszúrt!- bosszankodtam. Vártam, hátha mégis feltűnik, de nem. Ezt megint elpuskáztam!

Továbbindultam az őzek felé és egyszer csak ismét feltűnt a vörös bundás a fű között. 

Újra fedezékbe! Majd csak felém jön! - reménykedtem. Várok, egy helyben szimatol. Cuppogok, cincogok - nem reagál. Elő a telefont, játszom neki a sebzett nyúl sírását - semmi! Süket lenne??? 

Egerészik a koma, nem kell neki más lakoma. Fog is, de csak dobálja, macskamód ráugrik, játszik vele. Ez nem éhes! Telik, múlik az idő, a ravaszdi nem jön közelebb. Rászánom magam és a nyárfa hosszú árnyékában óvatosan osonva felé indulok. Azt kockáztatom, hogy észrevesz és elpucol. Nem vesz észre, de amennyit én haladok felé, ő ugyanannyit távolodik. Ez lenne Murphy törvénye a cserkelőkre kiterjesztve? 

No, nem húzom tovább az időt: a róka nem vett észre, de a legnagyobb nyugalomban betért a kukoricásba.

Néhány, erősen kinagyított kép maradt utána.

Fél hét tájban indultam vissza a kocsimhoz. Jókora távot gyalogoltam, jócskán megizzadtam és jól elfáradtam, de megérte. Jól esett ez a kalandos reggeli séta!