A cukorgyári tónál

A gyönyörű napsütés fotózni csábított a közeli vizes élőhelyhez. A hónapokkal ezelőtti ködös kirándulásommal ellentétben már a tó látványa is reménnyel töltött el.

Fedezék nélkül sétálva nem számíthattam közeli fotókra. Az udvarló búbos vöcskök is tőlem tisztes távolságra játszadoztak.

A hímek versengése mozgalmas jelenetekkel zajlott.

Egyikük menekülés közben pár métert odébb is repült.

A nád közül gyors röptű fütyülő récék rebbentek fel.

Azelőtt még sosem láttam, most fotózhattam is kanalas récét, méghozzá párban.

Váratlanul egy fehér gólya repült felém, jó fénnyel megvilágítva. Az idei első gólyám.

Amire legkevésbé számítottam a tónál, az egy őzbak volt. Az agancsára akadt nádszállal fellobogózva vágtatott el a töltés oldalában.

Már az is nagy szerencse, hogy bejuthattam erre az elzárt magánterületre, de az lenne csak az igazi főnyeremény, ha egy jól megépített lesből, közelről fényképezhetném a különleges vízi madarakat.

Kökörcsinek

Tamás barátommal egy kellemes kirándulást tettünk a Pilisbe azzal a reménnyel, hogy már megjelentek az első kökörcsinek az általunk ismert termőhelyükön.

Elsőként a fekete kökörcsin példányaira találtunk rá.

A leánykökörcsinek után nagy területet jártunk be és mégis csupán három, bimbós virágú tövet találtunk.

Kezdem megszeretni a virágfotózást és tapasztalom, hogy igazán jó képet készíteni nem is olyan egyszerű. Most ennyire sikerült...

Agancsok és bikák...

... avagy jobb későn, mint soha. Egész télen igyekeztem szarvasokat fotózni, de a disznóhajtások és a fakitermelés állandó zavarása miatt erre nem volt alkalmam. Most végre sikerült, de jószerével csak hullott agancsokat és kopasz bikákat sikerült lencsevégre kapnom. Természetesen ennek is örülök és köszönöm a lehetőséget Károlynak, a rokonszenves fővadásznak.

A vadászház udvarán összegyűjtött agancsokat sorba rendezték.

Ennek a szép fejdísznek mindkét darabját megtalálták.

Az öreg bikák már megkezdték az új agancsok felrakását, melyek egyelőre még csak kis dudorként mutatkoznak.

Csupán néhány fiatal hím állat viseli még ideig-óráig a koronáját.

Augusztus végére elkészülnek majd az új, akár 8-10 kilogramos fejdíszek, akkor szeretnék újra találkozni a hazai erdők legnemesebb vadjával. Ha mégsem, akkor majd a szeptemberi szarvasbőgéskor. De jó lenne!

Tocsogós réteken

Ma korán keltem, hogy annyi naplemente után végre a napkeltét is megörökítsem. A múltkori kényszerű lábfürdő kellemetlenségeinek megismétlődését elkerülendő gumicsizmában indultam határjárásra.

Néhol sarat dagasztva, máshol vízben gázolva közelítettem a kedvenc rétemhez.



A virágzó fűzek barkáin méhek hada szorgoskodott, messziről hallható zümmögéssel gyűjtötték a virágport és a nektárt a telelés után sokasodni készülő családjaik számára.

A fákon seregélyek időztek a fészkelőhely és párkeresés fáradalmaitól megfáradtan.



Az elsőnek megpillantott suta hitetlenkedve bámult rám: van ember, aki úttalan utakon idáig merészkedett?

A süppedős rétek felett bíbicek jajongtak és csapongva szálldostak, de sajnos tőlem túl messzire. A cankóknak meg csak a tilinkózását hallottam, még csak megpillantani sem volt módom őket, terepszínű tollruhájuk annyira elrejtette őket. Csupán az átrepülő tőkés récék szolgáltattak megörökítésre érdemes témát.

A melegedés a vadnyulak fajfenntartó ösztöneit is beindította, szerelemtől megrészegülten kergették egymást, helyesebben a fiúk a lányt.



A kisebb-nagyobb tavacskákat, ingoványokat kerülgetve nagy területet bejártam, de meglepő módon egyetlen fácánnal sem találkoztam. Őzekkel viszont "minden mennyiségben". Vizekkel körülvéve, a nád takarásában nyugodtan legelésztek.

Pár száz méterrel odébb egy fekvő példányt pillantottam meg. Hogy közelebb kerüljek, a nádszálak között utat törve, vízben gázolva akaratlanul is zajt csaphattam. Az őz felállt és az addig láthatatlan társával együtt vigyázz állásba merevedett, mielőtt beugrott volna a nád közé.

A ritkás nádba bekeveredve volt, hogy csak a vízben vágtató megriadt őzek csörtetését hallottam és elsuhanó árnyát láttam. Egy fiatal bakocskát talán álmából vertem fel. Hirtelen állt fel előttem és a meglepetéstől dermedten még mozdulni sem volt képes. Talán nem tudta eldönteni, hogy vajon láthatom-e őt? Tétovázása mindenesetre elegendő volt egy gyors kattintásra.

Már visszafelé haladtam, amikor egy nádsziget mögött ismét őzekbe botlottam. Egy rövid vágtával átjutottak a fasoron és a zöldellő vetésig meg sem álltak.

Jó negyed óra múltán már a vetésben legelésző csapatot figyeltem. Nem sokáig élvezték a zsenge hajtásokat. Úgy látszik, nem érezhették magukat biztonságban a nyílt terepen, mert anélkül, hogy észrevettek volna, futva indultak vissza, a rejtekadó rétek felé.

Kedves állataim, az őzek ismét kellemes élménnyel szolgáltak. Remélem, találkozom még velük a nyári réten, vadvirágok özönében is, amikor majd az igazi, őzbarna ruhájukat viselik. Abban valahogy jobban tetszenek...

Az első vadvirágok

A most még kopárnak látszó erdő is tartogat meglepetéseket a tavaszi virágok vidító színeire vágyakozó kirándulóknak. Csupán be kell menni a fák közé és szét kell nézni az avarban.

Itt van mindjárt a hóvirág, amely a védettségének köszönhetően szemlátomást növekvő állománnyal örvendeztet.

A naposabb helyeken már az ibolya is virít.

A rózsaszínből lilára váltó bársonyos tüdőfű a még sárga fű közül tűnik elő. Hiába okoz örömet a megpillantása ilyenkor kora tavasszal, a nevét hálátlanul mindig elfelejtem. Most is az internetről kellett megtudnom.

A tavaszi csillagvirág neve szemléletesebb, őt talán sikerül megjegyeznem a jövő tavaszig is. :)

Ugyanezt nem állíthatom biztosra az ujjas keltike esetében.

A mogyoró bokrok barkái már hetek óta szórják pollenjeiket. Az allergiások jobb, ha elkerülik, szerencsére engem nem zavar...

A som kénsárga virágai már messziről világítva hívják fel magukra a figyelmet.

Mindenkinek ajánlom, aki teheti, hogy tegyen egy üdítő sétát egy közeli erdőben és vegye észre a természet ébredésének első jeleit.

Megtorpant tavaszodás

A közeledő tavasz néhány verőfényes, langymeleg nappal ajándékozott meg bennünket. A hosszú telelésből szabadult méhek tobzódtak a kert korai virágain.

Az első sáfrány is kinyitotta kelyhét.

A fűzfa barkái selyemfénnyel ragyogtak a napsütésben.

A som is virágot bontott már a melegebb zúgokban.

És most újra itt a csúf, esős idő. Hiába örvendezünk reggelenként a kertünk újabb és újabb sáfrányainak, azok a szirmaikat fázósan csukva tartják.

Süss fel nap!

A becsavarodott seregély

Már egy hete hallom reggelenként Horányban a seregélyek énekét. Megjöttek és a tavaszt érezve már az odú- és párválasztás a fő tevékenységük. Úgy vettem észre, hogy elsősorban a színjátszó nászruhát öltött hímek keresgélnek a tavalyról ismert nyárfák fészkelésre alkalmas odúi körül. Kiülnek az alkalmasnak látszó lakosztály mellett egy ágra és dalra fakadnak, miközben a napfényben csillogtatják tollazatukat. A tojók figyelmét akarják felkelteni. Énekük mindenféle cserregés, csattogás, de más madarak hangját is előszeretettel utánozzák, egyebek mellett még a sárgarigó flótázása sem marad ki a repertoárjukból. Többnyire a fák felső ágain időznek. Nekem ezúttal szerencsém volt, hogy az utcai sétán egy alacsonyabb ágon éneklő szép hímet fotózhattam.

Egyszercsak váratlanul megrázta a tollait és a gyors mozdulatot furcsán örökítette meg a fényképezőgép. Látszik, hogy szegény fiúnak elcsavarták a fejét! :)