Meglepetésvendég az itatónál

Már igencsak régen ültem utoljára az itatónál. Nem véletlenül, hiszen kedvemet szegte a kevés madár és az emiatti unalom. A mostani kánikulában talán más a helyzet, gondoltam és kitisztítottam, majd tiszta vízzel újratöltöttem a kis pocsolyát. Tegnap kora hajnalban csuktam magamra a leskunyhóm ajtaját, azzal, hogy legfeljebb 9 óráig maradok. A nagy fák alatt kellemes hőmérséklet fogadott, de a teljes árnyék miatt csak gyenge fényekre számíthattam. 

Csakhamar megjöttek a meggyvágók, melyek surrogó szárnyaikkal a víz fölött "helikopterezve" kerestek alkalmas leszállóhelyet, hogy onnan inni és fürödni siessenek. Jó lett volna a látványos lebegést elkapni, de ehhez több fény és jobb fényképezőgép kellett volna.

A szerény kis vörösbegy többször elriadt, míg aztán legyőzte félénkségét és beült a vízbe.

Csoportosan jöttek a meggyvágók és rajtuk kívül is sok madárka érkezett. Gyönyörködve néztem a nagy forgalmat.

Egyszercsak előlépett a vaddohányok fedezékéből egy fiatal róka!

Alig hittem a szememnek, megcsíptem magam, hogy nem álmodom-e? Soha nem járt még vörösbundás koma a kunyhóm előtt, legalábbis a jelenlétemben. 

Óvatosan továbbhaladt. Remélem, inni jön! - fordult meg a fejemben. Erősen szuggeráltam, hogy így is legyen. A függöny takarásában lélegzet visszafojtva mozdulatlanul ültem, a gépem is hangtalanul működött, mégis rám nézett ...

... és irányt váltott a rejtekadó növényzet felé.

Gyorsan észbe kaptam és ráciccegtem, mire habozva visszafordult...

... majd egy iramodással eltűnt a sűrűben.

Huh, micsoda lehetőséget szalasztottam el! Különleges fotók lehettek volna, ha a vízhez jön, kár, hogy nem volt szomjas! - keseregtem, de aztán megvigasztalódtam arra gondolva, hogy ez a váratlan találkozás így is nagy élményt jelentett!

Még több, mint 2 órám maradt a tervezett hazaindulásig, elmerültem hát az örvendetes madár sürgés-forgás figyelésében. Az alábbiakban megmutatok néhány fotót az akkor készültekből, de a teljesség igénye nélkül, mert nem akarom hosszúra nyújtani a mesémet.

Barátposzáta (tojó)

Fácánkakas

Citromsármány (hím)

Vadgerle

Szajkó

A szárnyas jószágok szünet nélkül jöttek-mentek, ittak, fürödtek és veszekedtek, öröm volt nézni a nagy víz körüli életet. 9 óra előtt 5 perccel érkezett a nap fénypontja: visszatért a koma és egyenesen a vízhez járult!

Ezt az óriási szerencsét! Madarat lehetett volna fogatni velem, hogy kaptam egy második esélyt. Igyekeztem is kihasználni, vígan kattogtattam (de mit is beszélek, hiszen hangtalanul működött a masinám) és a szépséges, hibátlan bundájú ravaszdi semmitől sem zavartatva természetesen viselkedett előttem, tőlem alig négy méterre. A képeket talán nem kell kommentálnom, remélem, hogy azok magukért beszélnek.

Miután szomját oltotta, hűsölt és jól érezte magát, távozni készült. Fellépett a tuskóra, melyet már éppen kidobni készültem ( milyen jó, hogy nem tettem!) és talán már az ebédjére gondolt.

A ciccegés megint segített, rám irányította csillogó szemeit.

Búcsúpillantását már elmenőben vetette rám (azaz a leskunyhó függönyére) és békésen távozott.

Micsoda kivételes élményben részesített a sokszor szídott és elátkozott itatóm, ráadásul most már másodízben! Most bezzeg áldottam. Megérte a sok vízhordás és a vele járó munka! A napok óta tartó forróság lám, nemcsak a madarakat, hanem a kedvenc négylábú ragadozóm egy szép fiatal példányát is a vízhez csábította. 

Miközben odahaza elégedetten nézegettem a fotókat, észrevettem, hogy az elsőnek érkezett róka jobb szeme sérült: a 8. számú fotón jól látszik. Ez azt jelenti, hogy nem is egy, hanem két állat járt nálam. További érdekesség, hogy egy korábbi bejegyzésben már látható a hibás szemű fotója (4.számú), akkor még persze kölyök korában. Ilyen sem volt még, hogy 6 hét után ismét találkozzam egy cseperedő rókával.