Sokszor és sokat írtam már a búbosbankákról, rengetegszer fényképeztem és videóztam őket. Nem tagadom, hogy kedvenc madaraim. Szerencsés években a mezei és az otthoni odúim is benépesültek, máskor csupán az egyik.
Idén tavasszal kitisztítottam, megreparáltam a tavaly használt mezei bankalakot, rendbe szedtem a leskunyhót és nagy reményekkel vártam a szépséges szárnyasok hazatérését. Április elején már láttam is egyet-kettőt a közelben, egy hét múltán pedig elérkezettnek gondoltam az időt egy leskelődésre.
Nem kellett sokáig várnom, rövidesen berepült két banka. Egyikük csak a les tetejére ült, a másikuk az odút járta körbe, mintha mutogatta, ajánlgatta volna párjának a lakhelyet. Én persze örömmel fényképeztem a ténykedését.
Hiába volt a nagy igyekezet, a másik madár nem méltóztatott leröppenni a tetőről és szemügyre venni a fészeknek való fatönköt, míg végül együtt elrepültek. Másnap már csak egy banka jött, de később már az sem. Hűtlenül elpártoltak tőlem, helyesebben az odúmtól. Azóta kiderült, hogy egy közeli tanya udvarán lerakott beton gerenda halmaz lett az otthonuk. Csak ők tudnák megmondani, hogy azt miért találták jobbnak?
Gondolom, a csalódásomat nem kell nagyon hangsúlyoznom. Lehet, hogy idén bankák nélkül maradok?- hasított belém a kérdés. Némi reményt csak az évek óta lakatlan ütött-kopott otthoni deszka odúm jelentett. A korábbi bankáim közvetlenül a pala tető alá fészkeltek, de ott nem tudták felnevelni a fiókáikat. Két évben is elpusztult a rossz helyre telepített fészekalj. Ezután a pala réseit betömködtem és az odút jó magasra, a tető alá szereltem, gondolván, hogy így csábítóbb lesz a fészekrakóknak.
Hogy ne szaporítsam tovább a szót: idén egy banka pár megtalálta és elfogadta lakhelyül az elfeledett öreg ládát. Örömöm határtalan volt: több évnyi kihagyás után ismét házhoz jöttek és megtelepedtek nálam a kedves kukacbányászok! Újra közelről láthatom, figyelhetem ezeket a szépségeket és fényképezhetem az életüket.
Ám, ami jó a madaraknak, az a fotósnak nem. Először is az odú magas helyzete, a tető és egy másik épület közelsége, az ereszcsatornák, egy légkábel, a sok közeli bokor és fácska, ezek árnyéka, de legfőképpen a szép lapos fények örökös hiánya nehezítette a fényképezést.
Az odúhoz vezető szűk "légi folyosót" csak a déli órákban érte a fény. A magas napállás miatt ilyenkor köztudottan nem készülhetnek jó képek, de én azért próbálkoztam.
