Már nem hittem, mégis sikerült újra találkoznom az elveszettnek hitt kis rókákkal. Furcsa módon a mamájuk adott új reményt, amikor egyik hajnalon feltűnt a kotorék közelében.
Nem jött volna, ha nem lenne itt még néhány kölykök. Így aztán megtoldottam az amúgy is rekord hosszúságú róka vadász "ülésszakot" és nem is hiába. Bár már nem láthattam mind a tíz kölyköt, de hatot közülük még lefényképeztem. A sok fotóból alig tudok választani. A legjobbakat a szereplők számának növekvő sorrendjében mutatom.
A hosszú, méla lesben töltött órák alatt támadt egy ötletem: ha valamilyen rókáknak kedves szagot árasztó olajjal bekennék egy virágot, akkor elérhetném, hogy valamelyik kölyök megszagolgassa. Erre nem került sor, mert egy romantikus érzületű vöröske ezt magától is megtette.
Ma hajnalban ismét kiültem, hogy még egy videót készítsek a kölykök játszadozásáról. Sajnos, már csak két rókafit találtam otthon. Külön-külön jöttek elő, majd némi vakarózás és tétovázás után elindultak a többiek után a közeli nádas felé. Ők voltak az utolsók. Most már végérvényesen véget ért az idei kis rókás szezonom. Szép volt!
