Zöld asztal mellett

A mondás szerint a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Lehetséges, bár az én váratlanul megtalált tegnapi témám egy mohával benőtt erdei asztalon rejtőzködött. Távolról semmi különös, de egészen közelről szemlélve felfedezhetővé váltak a zöld "terítő" apró szépségei. És még csak le sem kellett hajolnom értük...

Állati szerelem

Az egyik természet-és madárfotós facebook csoportban Valentin-napi játékra hívták a tagságot, vagyis páros fotókat kértek. Ez adta az ötletet, hogy átgondoljam, vannak-e ilyen képeim? Magam is meglepődtem, hogy milyen sok szép "szerelmi" jelenetnek lehettem tanúja, amióta természetfotózásra adtam a fejem. Mielőtt még bárki azzal gyanúsítana meg, hogy kukkolóként élvezkedem, hadd adjam elő indokaimat, hogy miért készítek ilyen képeket? A legegyszerűbb: két madár/állat több, mint egy, vagyis együttes megörökítésük nagyobb kihívás, aztán: az udvarlás/párzás látványos és ritkán látható akciókkal jár, továbbá: érdekes viselkedési megfigyeléseket lehet tenni ilyenkor.

A mindenütt megtalálható verebek nászával talán már mindenki találkozott.

A balkáni gerlék is az ember közelében élik (szerelmi) életüket, viszonylag könnyű ilyen jeleneteket látni. Igaz, a villanydrót vagy a lámpaoszlop nem a legszebb díszlet az ilyen képekhez.

A gyurgyalagokért már jócskán ki kell menni a természetbe. Ugyanakkor ez a színes, elegáns madárfaj könnyen fotózható, mert eltűri a fotós közelségét. Az egymásra talált párok időnként idilli módon üldögélnek egymás mellett, miközben a fészkelő helyüket készítik.

Az udvarlási ceremónia betetőzése a nászajándék átadása-átvétele, amely a pár összetartozását végleg megpecsételi.

Ezután a fajfenntartás ösztönének engedve már jöhet a nász.

Egy alkalommal volt szerencsém búbos vöcskök udvarlását látni. Nászajándék gyanánt a hínár is megteszi, ezt a fészek rakáshoz használják.

Az összeszokáshoz romantikus násztánc is tartozik.

Eleinte úgy gondoltam, hogy az ajándékozás csak a gyurgyalagokra jellemző, aztán meglepődtem, amikor búbosbankáéknál is láttam egy ajándék átadást.

Nagy öröm ért, amikor a kertünkben elhelyezett deszka odút elfoglalta egy banka pár, sőt az udvarlásukat és a nászukat is meg tudtam örökíteni.

A ragadozó madarak már februárban keresik a párjukat. Legutóbb az egerészölyveknél tapasztaltam olyan magatartást, amely összetartozásukra utalt. Egyikük, valószínűleg a hím madár odavezette párját a lesemnél kitett húsra és hagyta őt falatozni. Ez is egyfajta ajándékozásként értelmezhető gesztus.

Egyik barátom nemrég párba állt varjakat fotózott, amikor a hím madár tollat ajándékozott a tojónak. Másik barátom "csókolózó" hollókról készített képet. A csókról jutott eszembe az a fotóm, melyen sirályok kedveskednek egymásnak.

A négylábú vadállatok szerelme mindeddig rejtve maradt előttem, az őzeket kivéve. Július végén kezdődik a nászidőszakuk, az üzekedés. Ekkor könnyebb őket fényképezni. Eleinte csak párosan járnak, majd kergetőznek, amíg végül megtörténik a párzás.

És hogyan is feledkezhetnék el a gímszarvasok nászidőszakáról, a szarvasbőgésről. Szeptember végén a bőgő bikáktól hangos az erdő. 

Különleges szerencsémnek tartom, hogy volt alkalmam jó néhányszor ez időtájt szarvasos területen járni. 

Sok szép jelenetnek voltam tanúja, de bikák verekedését, vagy magát a borítást sohasem láthattam.

Egy "családi" fotót, melyen borjú, tehén és bika egyszerre szerepel, azért még itt megmutatok.

Ha a rovarok nászát most mellőzöm :), akkor ennyit tudtam összeszedni az állatok szerelméről, már, ahogyan én láttam. Boldog Valentin napot kívánok mindenkinek, aki vette a fáradságot, végignézte a képeket és eddig jutott az olvasásban! :)

Illetéktelen behatolás

Mostanában kaptam néhány dicséretet a fotóimmal kapcsolatosan, talán nem érdemtelenül. De ha valamiben gyenge vagyok, az a vízi madarak témája. Éppen ezért kapva kapok minden lehetőségen, hogy erősíthessek ezen a téren. Nemrégiben egy kedves egykori munkatársnőm adott egy tippet. Tegnap felkerekedtem és mintegy fél órányi autózással el is jutottam az ajánlott horgásztavakhoz. Kerítéssel körbevett területek kilométer hosszan, és táblák: ilyen és ilyen horgászegyesület tulajdona, illetéktelenek belépése tilos! Vajon egyáltalán le tudok-e menni valahol a vízhez? 

Az egyik kapu szerencsémre nyitva volt, behajtottam. A parkolóban már állt néhány autó. Nyakamban a fényképezőgépemmel elindultam a halőr kunyhója felé, de ott senki sem volt, csak távolról hallottam a motoros fűkasza zaját. A tavak közötti gáton haladtam a gyönyörű napsütésben. Az olvadó jégről visszatükröződve vakított az erős fény, úgy fordultam, hogy a hátamat érje. Sehol egy madár, sehol egy lélek. Hirtelen vadkacsák repültek át felettem.

A hátsó úton sétáltam. A horgász stégek, házikók egymás mellett sorakoztak a parton. Már csaknem elértem a tó végét, amikor emberek jöttek velem szembe. A nádat kezdték ritkítani. Barátságosan fogadták a köszöntésemet, szóba elegyedtünk. Ők a fényképezésről kérdezgettek, én meg a helyi viszonyokról. Megtudtam tőlük, hogy a szomszédos tó felé van egy kiskapu a kerítésen, azon nyugodtan átmehetek, mert ott tanyáznak a szürkegémek. Így is tettem. 

Eleinte csak néhány átrepülő kacsát láttam...

... de aztán egy-két gémet is.

Tovább haladva három horgásszal találkoztam, akik egy kis jégmentes vízen próbálgatták a szerelésüket. Kérdésemre készségesen mutattak az öreg akácok felé, ahol a szürkék ülnek.

Közeledtemre felreppent néhány madár, de olyan is volt, amelyik átrepült felettem.

Röptüket követve pillantottam meg a beton medencéket. Ezek valamiféle hal nevelők, vagy osztályozók lehettek. A madarak vagy egyenesen a betonon landoltak, vagy mellette, hogy aztán odagyalogoljanak és a szélére felállva lessék a zsákmányt.

Hiába álldogáltak a gémek  medencék szélén, könnyű célpontot jelentve, a beton műtárgyak annyira rondák voltak, hogy a fotózásnál igyekeztem elkerülni azokat, de nem sok sikerrel.

Közben egy nagykócsag is feltűnt a másik tónál. Éppen a jégen landolt.

Egy ideig gubbasztott a tó közepén, aztán méltatlankodva elrepült. Többé nem láttam.

A medencéknél öt-hat szürkegém mozgolódott, helyezkedett, jött-ment.

A jobbnak vélt helyekért egymást is zavargatták, nem kis örömömre.

Egy jó órán át mozogtam a területen, de egyetlen lélekkel sem találkoztam. A gémek megszokhatták az embereket, mert nem nagyon féltek tőlem. Nekem viszont rossz érzésem támadt: nehogy rám zárják a horgászok a kaput! Sietve visszaindultam, de azt még láthattam, hogy az egyik szürkének sikerült halat fognia és azt a többiektől távoli helyre szállítva el is fogyasztotta.

Bizony jó volt igyekeznem, mert a horgászok, akik a tavaszi nagytakarításon dolgoztak, már hazafelé készülődtek. Kérdésemre, hogy hogyan juthatnék be ide legközelebb, meghökkenten néztek. Majd március közepén nyitunk! - hangzott a válasz. Na jó, de a másik tóhoz, ahol a gémek vannak, csak be lehet jutni valahogy! - firtattam tovább. Az a halgazdaság, oda be sem tehetjük a lábunkat. Három nagy kutyával őrzik azt a területet. - mondták. Most jövök onnan, még kutyaugatást sem hallottam. - válaszoltam. Akkor nagy szerencséje volt! - tettek pontot a beszélgetés végére akaratlan vendéglátóim.

Igazat adtam nekik. Valóban szerencsém volt, de izgat ez a lehetőség. Jó előkészületekkel szép képeket lehetne itt készíteni. Keresni fogom a módját!