KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. március 30., hétfő

Szépségek a mocsárban

Az elmúlt napokban sokat jártam terepen. A mocsaras réteken békászgató gémek izgattak. Bekalandozták a tájat, mindenhol megjelentek, de sehol sem időztek sokáig. Minimálisnak ítéltem a valószínűségét, hogy egy sátrazással közelebbi fotókra lenne esélyem, ( na meg a szél, az eső, meg a nemakarás vette el a kedvemet az egy helyben üldögéléstől ), így aztán csak kullogtam utánuk és többnyire hűlt helyüket találtam, őket meg a levegőben, amint már tisztes távolságból kiszúrva lopakodásomat faképnél hagytak.



Egyik ilyen cserkelésem alkalmával egy nyolc egyedből álló daru csapat repült fel a nád takarásából. Valószínűleg én lepődtem meg jobban a váratlan találkozástól, mert csak négyet tudtam elkapni közülük.

Mászkálásom őzeket is felriasztott a pihenőhelyükről, a pillanatnyi megdermedés után nem sok időt adtak a fotózásukra.




Időközben a vizes területek flórájával is ismerkedtem. Egyik tavacskában legfeljebb sás bújik elő a víz alól, máshol mocsári gólyahír tenyészik.


Egy másik belvizes lapályban ismeretlen fehér virágok jelentek meg a legutóbbi ittjártam óta. 



Az internetről tudtam meg, hogy a növény neve: réti kakukktorma. Tetszik nekem ez a virág. A fenti, egyszerű ábrázolásokon felül készítettem pár művészi(eskedő) fotót, az arra járó traktorosok örömére. Merthogy mulatságos látványt nyújthattam, amint gumicsizmában, annak csaknem a száráig érő posványban kétrét görnyedve hosszasan és kitartóan keresgéltem a fókuszt. Naná, hogy a bokeh-varázsló öreg objektívemmel. Ilyen képek születtek:



Úgy érzem, megérte a fáradság!

2015. március 25., szerda

Gémek és gólyahír

Tegnap délelőtt a "csodarétnél" szerettem volna szétnézni, de egy jókora sárgödör utamat állta. Gyalogolni nem volt kedvem, így másfelé vettem az irányt.
A poros földúton egy belvizes tavacskához jutottam. Már messziről láttam, hogy a nádfal mögött, erős takarásban kócsagok fehérlettek. 


Őmiattuk érdemes egy kis sétát tennem! - gondoltam és óvatosan közelítettem feléjük. A szántásban ültem le, ahonnan már megállapíthattam, hogy hat nagykócsag békászgatott a ritka nádban. Csak néha tévedtek nyíltabb területre.


Időnként felreppentek és jobbnak vélt vadászterületen landoltak.



Egy szürkegém is feltűnt a nyiladékon.


Tudtam, hogy az éber madarak figyelmét nem tudom kijátszani, egy idő után mégis megpróbáltam még közelebb kerülni hozzájuk. Ahogyan várható volt, általános riadó és menekülés lett a vége.


Sebaj, így is nagyon örültem a gémekkel való találkozásnak ott, ahol eddig legfeljebb csak kacsákat láttam. 
Amint közelebbről szemügyre vettem a gémek elnéptelenedett vadászterületét, néhány mocsári gólyahírt fedeztem fel. Ebéd után gumicsizmával a lábamon tértem vissza, hogy makró felvételeket készítsek róluk. Most vettem igazán jó hasznát a nemrégen reaktivált hatvan éves keletnémet optikámnak. Valóságos bokeh-parádét sikerült rögzítenem a segítségével. Tényleg jó az öreg a háznál!



Ugyanaz kékben talán hatásosabb...


...de így természetes.


Azért ez se rossz....

Jól sikerült délelőtti kirándulás volt, pedig nagyon tanakodtam, hogy nekiinduljak-e egyáltalán? Semmi érdekesre nem számíthatok... - latolgattam és majdnem itthon maradtam. Kár lett volna!

2015. március 20., péntek

Fogyatkozásaim

Annyi mindenem fogyatkozik már ( a hajam, a fogazatom, az egészségem, barátaim, kortársaim, de legfőképpen az életem ), hogy nekem ez a mai napfogyatkozás már meg sem kottyan. Ki tudja, talán ez lesz a legutolsó ilyen égi jelenség, amelyet megélek, ezért úgy gondoltam, hogy lefotózom.
Fekete kartonlapból kis barkácsolással olyan alkalmatosságot készítettem, mellyel hegesztő üveget tehettem az objektívem elé, aztán máris célba vehettem a Napot.



És miközben végigkövettem a Hold árnyékának útját a Nap korongja előtt, Áprily verse motoszkált bennem a fogyó időről.

Valamikor így mértem: évek, évek,
egy idő óta így: napok, napok
S tán nemsokára napokkal se mérek,
azt mondom: percek és pillanatok.

Ennyi önsajnálat után íme hat pillanatkép a kozmikus testek és az én porszemnyi életem együttállásából:









2015. március 9., hétfő

Az öreg lencse

A minap kezembe akadt egy réges-régi objektív. Harminc évvel ezelőtt kaptam ajándékba egy idősebb rokonomtól, aki felhagyott a fotózással és elajándékozgatta a holmijait. Megkopott, jelentéktelen külsejű öreg lencse volt az már akkor is. Megköszöntem, eltettem, de soha ki sem próbáltam.
Most jobban szemügyre vettem. Meyer-Optik Görlitz  gyártmányú Primoplan 1,9/58, M42-es menettel.



Szerencsémre egy Canon közgyűrűbe éppen beleillett, csak egy lencsetisztítás, egy kis szigetelőszalag rögzítés és már felkerülhetett a fényképezőgépemre. Így történt, hogy csaknem harminc évnyi csipkerózsika-álmából felébresztve újra fényt látott és képet alkothatott az öreg obi. Mégpedig tetszetőset.


Rákerestem a neten. Megtudtam, hogy 1952 és 1959 között gyártották az akkori NDK-ban. Most már ritkaságnak számít és állítólag 300 dollár körüli áron adják-veszik a gyűjtők. Jellemzői közül kiemelik a különösen szép háttérmosását és portrézáshoz való alkalmasságát. Mindez csak megerősített abban a hitemben, hogy makrózáshoz jó hasznát veszem majd.
A hét végén eljött az igazi megmérettetés: csillagvirág fotózás a szigeten.








A fenti képek bizonysága szerint a régi objektív kiállta a próbát, megszerettem. Mivel nem sok helyet foglal, bekerül a fotós táskámba és minden fotós kirándulásomra elkísér majd.
Hát így kelt nálam új életre az elfeledett vénség. Remélem sok szép élményben lesz még részünk egymás társaságában!
....
Ide kívánkozik még egy makró fotóm, bár nem a fent leírt technikával készült, hanem a kompakttal.
Reggel hétkor szép napsütés és zúzmarás táj fogadott. Mínusz 7 fok volt. A csillagvirágok dérrel megrakva feküdtek a földön, de túlélték és a fagy múltával felegyenesedtek. Úgy látszik, fagytűrők.

Csillagvirág -7 fokban

2015. március 6., péntek

Nőnap alkalmából

Ezzel a pár szál tavaszi virággal szeretném leróni tiszteletemet a hölgyeknek. Mindegyiküknek boldog életet kívánok.