KEDVES LÁTOGATÓ! ÜDVÖZLÖM ÖNT! NEVEM

Saját fotó
Lakhelyem: Szigetmonostor és Tura, Pest megye, Hungary
Nyugdíjas vegyészmérnök vagyok, aki öregségére a természetben (és a fotózásban) leli örömét. Hogy miért? Az okot legkedvesebb költőm, Áprily Lajos csodálatosan szedte versbe. "Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet,/ mellyel csodálkoztál gyerekkorodban./ Elálmélkodni megszokottakon:/ az andezitre plántált ősi váron,/ virágokon, felhőkön, patakon,/ az azúrban kerengő vadmadáron,/ a csillagon, ha végtelen terek/ hajítják át a késő-nyári égen./ S ámulva szólni: Most voltam gyerek./ S vén volnék már – s itt volna már a végem? /" ( Remélem, hogy lesz még időm a természet néhány csodájának felfedezésére.)

2015. május 12., kedd

Türelem rókát terem

Tavaly kis rókák nélkül maradtam. Éppen ezért idén kettőzött igyekezettel kerestem a kotorékokat. 
Nagy volt az örömöm, amikor apró lábnyomokat találtam a két éve lakatlan régi rókavár homokjában, méghozzá sokat és nagyokat. A róka ovisok már nagy csoportosak lehetnek! Hurrá! A terepviszonyok a betemetések, majd az ismételt kikaparások eredményeként megváltoztak. Új helyet kellett keresnem, ahonnan lehetőleg minden kijárat szemmel tartható és nem csak a reggeli, de az esti fényben is jó. Szokásom szerint kitettem a már sokszor bevált egyszerű fedezéket és eltávolítottam a rálátást leginkább zavaró kórókat.
Gyorsan kell cselekednem, még mielőtt a vadőr, vagy a gazdák felfedeznék és ismét betemetnék a róka család otthonát. Ez a gondolat befészkelte magát a fejembe.
A korábbi tapasztalataim szerint a kölykök a reggeli órákban járnak ki, így másnap fél hétkor már el is foglaltam a leshelyemet.
Az első három óra eseménytelensége nem kedvetlenített el, majd csak felébrednek és előbújnak a kis hétalvók! A kihagyott reggelit nehezményezve korgott a gyomrom és még vizet sem hoztam magammal, mert gyorsabb „ügyintézésre” számítottam. A kinyitható szék vas váza pedig egyre jobban törte az ülepemet. Sebaj, délig maradok! A nap már magasan járt, fénye egyre kevésbé volt alkalmas jó kép készítésére, de nem bántam. Csak az érdekelt, hogy meglássam végre a kölyköket, még mielőtt a lapátos emberek megjelennek.
Elhangzott a déli harangszó. Távozás előtt elsöpörtem a homokot és kutyaeledelt hagytam a kotoréknál, hogy lássam a nyomát, ha az ebédidőmben kijönnének a rókák.
Egy óra múlva mindent változatlanul találtam. De jó, nem maradtam le a rókákról! Majd a délutáni meleg kicsalja őket a föld alól! – bizakodtam és tovább várakoztam. Az első órák még kellemesen teltek, figyeltem a kakukkok repkedését, hallgattam a hangjukat. Ha igaz lenne, hogy annyi évet élünk, ahány a kakukkolás, akkor én a világ legöregebb embere lehetnék, merthogy egész nap be nem állt a csőrük.
A nap már égető sugarakat szórt, de az élénk szél mégis hűsített. A kis rókák nem akartak mutatkozni. Kezdtek kétségeim támadni, de nem adtam fel, nehogy lemaradjak a „történelmi” kijövetelről. Eseménytelenül teltek az órák. Apránként elkortyoltam a kávémat, elrágcsáltam két almát és megiszogattam a vizemet. A székem egyre keményebb lett, ahogyan az árnyékom hosszabbodott. Napjában egyszer ki kell jönniük. Minél több idő telt el nélkülük, annál biztosabb, hogy elém kerülnek, csak ki kell tartanom.
Majd a szép alkonyati fényekben jönnek ki! – vigasztaltam magam. Azok is eljöttek, a kis rókák viszont nem. Amit azelőtt elképzelni sem tudtam volna magamról: az ebédidőt leszámítva összesen tizenkét órát ültem a lesen! Új egyéni rekord! Ez már komoly sport teljesítmény, a kitartás és az „ülőképesség” próbája. És mindez hiába! Haragudtam a kis rókákra, de leginkább magamra. Elhatároztam, hogy másnap ki sem ülök, csupán ellenőrzöm a helyszínt.
Így is történt. Fél tíz tájban éppen a kitett kutyakaja hűlt helyét és a lábnyomokat vizsgálgattam, amikor a tíz méternyire lévő üreg bejáratánál egy kis róka üstökét pillantottam meg, amint nekem háttal állva szemlélődött. Gyorsan belopóztam a fedezék mögé és vártam, hogy megmutassa magát a kicsike. Sokáig téblábolt, óvatoskodott, de végre kijött. Amire előző nap tizenkét óra kevés volt, az most öt perc alatt megtörtént: elkészült az első kép az idei első kölyökről!


Ennél több nem is kellett. Hazatérve örömmel értesítettem fotós barátaimat, hogy megtört a jég, megvan az első kicsike (fénykép bizonyítja) és a hét végén övék a pálya. Szombaton és vasárnap ők is üldögéltek négy-öt órát, láttak ugyan egy kölyköt pár pillanatra feltűnni, de értékelhető képet nem sikerült csinálniuk.
Bántott a dolog, hogy messziről ide bolondítottam őket, de hát ilyen  a rókák és a természetfotósok élete.
Hétfő délelőtt én is ugyanúgy jártam, mint ők, fél tizenegykor feltűnt egy vöröske, aztán gyorsan vissza is ment. Mi történt? Egyedül van a kicsike? A testvérei talán már a szabadban éjszakáznak, csak ő maradt a kotorékban, vagyis az elsőnek hitt valójában az utolsó? Vagy talán valami katasztrófa érte a családot, netán mérgezés történt? Vadabbnál vadabb elméletekkel magyaráztam a sikertelenséget.
Estére mégis csak kinézek! – gondoltam. És milyen jól tettem! Ugyanis érkezésemkor a kotoréknál már kint játszott két rókakölyök. Alig tudtam hétrét görnyedve észrevétlenül becsusszanni a mellvéd mögé. Aztán sorra jöttek a testvérkék - négy, öt, hat, hét ! - és bejátszották a kotorék szobányi területének minden zugát. Egyik lyukból a másikba szaladgáltak, birkóztak, harapdálták egymást, lesből támadtak, menekültek, üldöztek, szimatoltak, azaz gyakorolták a róka-mesterséget. Élmény volt nézni a sok fiatal állatka élettel teli, önfeledt játszadozását!





















A tanulság nyilvánvaló: a természetben még görcsös igyekezettel, értelmetlen áldozatvállalással sem lehet idő előtt kikényszeríteni a dolgokat, türelemmel ki kell várni, amíg megérik a helyzet. Mert mindennek megvan és bizonyosan el is jön az ideje! Jókor kell lenni jó helyen. De hogy mikor van éppen a megfelelő idő, azt csak keserű tapasztalatok árán lehet megtudni. Vagy még úgy sem!

10 megjegyzés:

  1. Először is gratulálok az egyéni rekordhoz :)
    Gyönyörűek a fotók és a tetszett a kaland leírása is. Megérte a hosszas próbálkozás! Hozzád képest kategóriákkal kevesebb időt tudok csak a természetben tölteni, de a végső konklúzióddal az eddigi tapasztalataim alapján így is maximálisan egyetértek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és sietve leszögezem, hogy nem kívánom a jövőben megdönteni, vagy akár csak beállítani ezt a rekordot! :)
      Köszönöm továbbá megtisztelő véleményedet és egyetértésedet.

      Törlés
  2. Megérte a türelmes lesben ülés, rekord állítás. A lehető legjobb fényeknél fotóztál, igazán kedvesek voltak a kis kölykök és remélem, hogy máskor is azok lesznek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a figyelmedet Erzsébet. Remélem, hogy még egy ideig számíthatok rájuk...

      Törlés
  3. gyönyörűek mint mindig :)
    most már tényleg nekünk is ki kellene menni... de minden évben elmarad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az egyik legkedvesebb fotótémám. Korábban kell kifigyelni a szóba jöhető kotorékokat, aztán ráállni a megfelelőre.Érdemes!

      Törlés
  4. Gyönyörűek a képei, gratulálok! Egy illusztráció elkészítéséhez is mintám lett az egyik kölyökről készített kép....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és örülök, hogy tetszenek a képek.

      Törlés